MERJ....

 

"Mindannyiunk számára ....ugyanaz az idő adatik meg. Ugyanazok az évek, hetek, órák, mint gyorsan lepergő szemcsék a homokórában. Ha engedjük átszökni őket ujjaink közt, tragikus veszteség ér bennünket. Ha minden pillanatot megélünk, ha minden nap számít életünkben, az már a bölcsesség kezdete."         (E. Roosevelt)

A Bencés kollégiumban nagyon jól aludtam, egy hét után újra matracos ágyon, bár ágynemű nem volt, a hálózsákjainkba bújtunk. De azért megállapítottuk, nem is volt olyan rossz a tornatermekben aludni, sokkal könnyebb volt megismerni a csoport tagjait, a tágas terek miatt egyáltalán nem volt zavaró a sok ember. Időnként volt horkolás, de az sem volt zavaró, nem úgy, mint Spanyolországban, ahol egymás hegyén – hátán aludtunk.

Ma javarészt töltésen és sík terepen gyalogoltunk, sem a rossz útviszonyoktól, sem a szintkülönbségtől nem kellett tartanunk. Tudtuk, hogy nem érintünk települést, tehát 25 km-en keresztül nem lesz semmi, még vízvételi lehetőség sem. Legalább is így gondoltuk, de itt is értek kellemes meglepetések.

Az ÚT

Rövidesen elértük a Radnóti emlékhelyet, ahol egy rövid pihenőt tartottunk. Akkor még egész kellemesen hűvös volt az idő.

A Radnóti emlékhelynél

Kereszteztük az 1-es főutat, az M1-es autópályát és egy vasútvonalat is. Hosszan ballagtunk a Rábca töltésén. Meleg volt, de nem elviselhetetlen. Időnként lágy szellő is fújdogált. Nem nagyon szakadt szét a csoport, mindig volt valaki látótávolságon belül, előttünk és mögöttünk is. Magyarázható ez a nyílt tereppel is, messzire el lehetett látni, dombok, fák, vagy házak nem zavarták a kilátást. Akik tavaly is itt voltak, mesélték, rengeteg volt a szúnyog, attól és a hőségtől is nagyon szenvedtek. Most csak a fáradság jelentkezett egyre erősebben. A tegnapi vízhólyagomat sikerült ügyesen leragasztani, így a lábammal különösebb baj nem volt. Együtt ballagtunk hárman, Ibolya, Irénke és én.

Lábam

A Rábca töltésén

A börcsi hídhoz érve, nagy fogadtatásban volt részünk. A falu lakói bőségesen megvendégeltek minket. Kitelepültek a falu határába és ott kínálgattak minket mindenféle földi jóval. Azt a szeretetet és kedvességet, amit ott tapasztaltunk, nem lehet leírni, elmondani, azt át kellett élni.

A börcsiek szeretetvendégsége

Innen már nem volt mesze az a hajdani fácánnevelő telep, ahol az egész csoportnak találkozója volt. Úgy beszéltük meg, 13 órára mindenkinek oda kell érni, onnan már együtt vonulunk Lébényig. Így is történt. De ezen a helyen is megvendégeltek minket, sok finom hűtött itallal vártak.

A fácántelepen.Már csak 3 km Lébény.

Itt mindenki átöltözött az egyen pólóba és az egész csapat együtt tette meg a hátralévő három kilométert. Nagyon lassan vonultunk, elül ment a csoport lelki vezetője, Dóra, mellette a lébényi plébános, Tibor atya, aki végig a zarándoktársunk volt, és akiről csak most, az utolsó nap tudtam meg, hogy szintén felvidéki származású, gútai és Komáromban járt iskolába. Az élen haladt a zászlóvivő társunk is. Kimondhatatlan érzés lett úrrá rajtam, de gondolom a többieken is. Elhalkultak a beszélgetések, mindenki várakozva kereste, mikor pillantjuk meg a templomtornyot.

Aztán lassan beértünk a faluba. Ami ekkor következett, sose fogom elfelejteni. Befordultunk a templom utcájába és elkezdtük énekelni a Himnuszt. És ekkor megszólaltak a harangok. A mi kis csapatunk tiszteletére. Nem tudom, szem maradt-e szárazon, de én és a mellettem levők mind sírtunk. A templom előtt megálltunk, én felnéztem a toronyra, vagy talán az égre? És csak folytak a könnyeim. Sokan térdre ereszkedtek és imát suttogtak. Végül a helyiek éneke kíséretében vonultunk be a templomba. Lerogytam egy padra, úgy hátizsákostól és talán fel sem fogtam igazán, vége a zarándoklatnak, megérkeztünk.

A templomban rövid köszöntő volt, majd megkaptuk a Zarándokoklevelet, ami tanúsítja, hogy teljesítettem a Szent Jakab út magyarországi szakaszát. A zarándokközpont udvarán finom és kiadós ebéddel vártak minket.

A Zarándokok kútjánál Lébényben

Még néhány fényképet készítettem, majd búcsút vettem kedves zarándoktársaimtól és egy kora délutáni busszal elindultam haza.

Véget ért a zarándoklat!

Hazaértem