„Amikor a világra jövünk, mindannyian kis magok vagyunk, a jóságból és szeretetből meg tud születni benned is és bennem is a csoda, a végtelen felé nyitott ember, aki kézen fogja társát és elindul a SZERETET felé…” (Böjte Csaba)
Péteréknél jól aludtam, de hajnalban már igen csak nézegettem az órámat. Nagyon korán keltem, negyed hatra már kint voltam a Clark Ádám téren. Na, ezt a távolságot, vagyis a Galambóc utca és a Lánchíd között villamossal tettem meg. Nem éppen zarándokhoz méltó tett volt, de úgy voltam vele, a Szent Jakab út a nulladik kilométerkőtől indul, és lesz éppen elég kilométerünk a mai napra.
Én voltam az első érkező, szeretettel üdvözöltek a szervezők. Megkaptam a zarándokútlevelemet az első pecséttel. Kaptunk 1-1 idézetet és egy képeslapot, hátulján imával.
URAM!
Ahová tettél, ott szolgállak,
ahol megsejtlek, megcsodállak.
Ahogy tudlak, úgy követlek,
ha megbotlom, nem csüggedek.
Amim van, azért magasztallak,
amim nincs, azért nem zaklatlak.
Ami a munkám, megcsinálom,
a jó szót érte sose várom.
Ha nem sikerül, nem kesergek,
és másnap mindent újra kezdek. Ámen (Jó újra kezdést!)
Míg én vártam Ibolyára, akivel tegnap a zarándokmisén megbeszéltük, együtt indulunk, egy fürge hölgy már neki is vágott a Normafához vezető útnak. Így nem én lettem az első induló. Rövidesen Ibolya is megérkezett így mi is pontban fél hatkor elindultunk.
Indulás előtt a Lánchídnál
Nagyon nehéz volt ez az első szakasz, a szintkülönbség miatt, de egész jól bírtuk, hiszen még a nap elején tartottunk. Hét után nem sokkal érkeztünk a Normafához, jó tempóban gyűrtük le ezt az első 6 kilométert. Itt már nagyon sokan gyülekeztek, kiderült csak páran vállalták be a Lánchídtól való indulást.
A Normafánál volt az igazi kiindulási pont, mindenfélét lehetett venni, kitűzőt, táskát, matricát. Én egy Jakabos pólót vettem, mondták esténként mindenki abban szokott lenni. Ettem pár pogácsát és megtöltöttem a vizes palackomat a közelben levő kútnál.. Ekkor szólított meg bennünket egy hölgy, szeretne velünk tartani, mert egyedül van. Azt hitte, mi már régi ismerősök vagyunk. Mondtuk neki, persze jöhet, de mi is csak most ismertük meg egymást és már megbeszéltük, nem fogunk szorosan egymás mellett ballagni, ha bármelyikünk sietne, vagy inkább lemaradna, azt nyugodtan megteheti. Jól választottuk ki egymást, végig összetartottunk így hárman, ami nagyon jó volt.
Indulunk a Normafától, Irénke, Ibolya és én
Indulás előtt a csoport lelki vezetője Dóri áldotta meg a kis csapatunkat. Hát bizony elérzékenyültem, elkezdtem sírni. Nem is fékezetem könnyeimet, hiszen a többiek is sírtak. A kis elérzékenyülés ellenére vidáman indultunk tovább, Ibolya és én a hetedik kilométert kezdtük, Irénke pedig az elsőt. Megcsodáltuk a város panorámáját, onnan a magasból. Lenyűgöző volt.
A Normafa után rövidesen elértük az Anna rétet a Szent Anna kápolnával. Ez egy pici kápolna, ellőtte fakereszt. Majd a Makkosmária római katolikus kegytemplomhoz értünk, de sajnos nem volt nyitva.
Gyönyörű erdei utakon mentünk tovább Budakeszi felé. Sajnos útépítési munkálatok miatt egy kerülőt kellett tenni, de ott és akkor még nem éreztük a plusz kilométereket. Budakeszin egy benzinkútnál tartottunk pihenőt, a WC-t ingyen használhattuk.
A Budakeszi-Páty közötti erdő külön élmény volt, öt vadkerítésen kellett átmászni. A vártnál könnyebben ment, 10 kilós csomaggal a hátamon. Itt már erősen kezdtem fáradni. Szaporodtak a megtett kilométerek és egyre melegebb lett. 30 fok fölött volt a hőmérséklet. Egy szép árnyas tisztáson lefeküdtünk a fűbe, pihentünk egy jót. A mellettünk elhaladók szóltak, rövidesen itt a Pátyi csárda, padokkal, asztalokkal, de mi Ibolyával maradtunk, Irénke ment tovább, mondta a csárdánál majd megvár minket. Míg ott pihengettünk a fűben, jött egy anyuka, 3 kisgyerekkel sétált az erdőben, ő is mondta, nemsokára itt a falu.
Pihenő a Pátyi vadaspark egyik tisztásán
Mászóka a vadkerítésen át
A pihenő után még egy vadkerítésen, az ötödiken kellett átmászni, amelynek tövében találtam egy homokozó kislapátot. Gondoltam, azoké a kisgyerekeké lehetett, akikkel a tisztáson találkoztunk. Felvettem a kislapátot, gondoltam, majd otthagyom a csárda teraszán. De ahogy haladtunk, egy faluszéli mellékutcában észrevettük az anyukát a 3 gyerekkel. Igaz már jó messze jártak, de elkezdtünk teli torokból kiabálni. Szerencsére meghallották és az anyuka visszafutott a kislapátért. Kaptunk érte két szem szilvát. Hát a mai jócselekedet kipipálva!
A Pátyi csárda bezárt, de a teraszán megpihenhettünk, csak vízvételi lehetőség nem volt, pedig már nagyon számítottunk rá. Itt ettem meg az egyik, még otthonról hozott szendvicsemet, 1-2 pogácsát és kiittam az összes vizemet. Jelszó: Vizet kell szerezni sürgősen!
A faluban több artézi kút is volt, de víz, sajnos egyikből sem folyt. Páty egy jó hosszú falu, kétszer mentem be kocsmába, és megkértem a pultost, töltse meg csapvízzel a palackomat. Meg is tették szó nélkül. Pátyon nyitva volt a katolikus templom, annak hűvösében pihentünk egy rövidet, majd indultunk tovább, hogy nekivágjunk a hírhedt töki egyenesnek.
Hosszú és fárasztó menetelés kezdődött (folytatódott), volt olyan, azt hittük eltévedtünk. De mindig volt útbaigazító jel. Vagy egy mosolygós napraforgó smile, vagy három szál kitépett gazból a földre kirakott nyíl.
Gyönyörű napraforgótáblák között ballagtunk
A töki egyenes azért hírhedt, mert 10 km-en igaziból nincs semmi. Nincs árnyék, nincs vízvételi lehetőség és a táj monotonitása is próbára teszi a már igencsak fáradt zarándokokat. Mi a nagy hőséget megúsztuk, mert közben beborult az ég és körös-körül villámok cikáztak. Nem kellett sokáig várni az esőre sem. Előkaptuk az esőfelszerelést, beöltöztünk és egy jó darabot szakadó esőben ballagtunk. Így értünk el egy majorhoz, ahol a házigazdák nem voltak otthon, de számítva a csoportos zarándokokra, nyitva hagyták a kaput, bemehettünk az udvarba. A teraszon jó sokan húzták meg magukat az eső elől. Mi is itt vártuk meg az eső végét.
Elmúlt az eső, indulhatunk tovább
Jókedvűen töltöttük el az időt. A teraszra a házigazdák készítettek kávét, gyümölcsöt és a kerti csapból feltölthettük vizes palackjainkat, mert a töki egyenes nagyobb része még előttünk volt. Hálásak voltunk, mert kellemesen lehűlt az idő és a töki egyenes legnagyobb nehézsége az árnyékmentes sík terep, amit a spanyol mesetához hasonlítanak. De úgy látszik ennek a szakasznak a nehézségeit nem lehetett elkerülni. Felülről velünk volt az Úr, de alulról kaptunk olyan nehézségeket, ami nem feledtette velünk, hogy zarándokok vagyunk. A felázott talaj hatalmas csomókban ragadt a cipőnkre. Kilós sárlepényekkel caplattunk. Teljesen elszakadtunk egymástól. Ibolya előre ment, Irénke valahol mögöttem lemaradva. Nem is láttuk egymást. Én egy kisebb csoporthoz csapódtam, velük vánszorogtam a sárban. Volt, aki már nem bírt a cipőjében jönni, átvette a szandálját és abban taposta a sarat.
Lábaim és a cipőm, vizesen, sárosan és ami nem látszik, nagyon fáradtan
Nagyon-nagyon fáradtan értünk be Tökre. Onnan már házak között, aszfaltos úton baktattunk. 5 órára értünk Zsámbékra, ahol a templom melletti iskola tornatermében volt a szállásunk. Nagyon fáradtan vonszoltuk be magunkat a szállásra, ahol teával, dinnyével és sütivel vártak bennünket.
Kifizettük a szállást, bevackoltuk magunkat, ismét együtt voltunk mind a hárman, Ibolya, Irénke és én. Szétnyitható mobil ágyakon aludtunk. Egy tornapadot cipeltünk az ágyak végéhez, arra pakoltuk a cuccainkat. Szerencsére kulturált fürdési lehetőség volt, tiszta zuhanyzó, WC. Megfürödtem és lefeküdtem. Szóba sem jöhetett, hogy elmenjünk, megnézni a híres zsámbéki romtemplomot.
Az esti zarándokmisére sem mentem el, de 20:30-kor volt egy csoportmegbeszélés, ahol ismertették a másnapi útszakaszt, felhívták a figyelmet a kritikus pontokra, majd volt egy kis játék is. Nagyon fáztam és nagyon fáradt voltam, ezért egy kis naplóírás után le is feküdtem.
Sokat forgolódtam, fájtak a lábaim és kavarogtak a gondolataim. Kellett nekem ide jönni? Nem volt elég a Camino? Nagyon nehéz és kimerítő volt ez az első szakasz. Kell nekem ez a szenvedés? Aztán elaludtam.
