Aki a világ csodájára jár, annak valóban csodájára jár az egész világ.
Már 2013-ban, két évvel a spanyol Camino után kacérkodtam a gondolattal, neki kellene vágni a magyar Szent Jakab útnak is. A tervezgetésből egy évvel később, 2014-ben lett valóság. Hónapokon keresztül gyűjtöttem az információkat és , amikor a regisztráció nyilvánossá vált, azonnal jelentkeztem a nyári csoportos zarándoklatra. Mint kiderült, rekord idő alatt betelt a létszám, de én benne voltam az első csoportban. Július 17-én indultunk és 8 nap alatt tettük meg a Budapesttől Lébényig tartó 200 kilométeres távot.
Nem igazán tudtam, mit is várhatok egy csoportos zarándoklattól, de az mindenképpen megnyugtató könnyebbség volt, hogy nem kellett a szervezéssel foglalkoznom. Megvoltak a napi távok, bebiztosított szállásaink voltak, a többi csodáról pedig, amivel a csoportos zarándoklat járt, és az úton megtapasztalhattam, fogalmam sem volt. Ez a zarándoklat a Camino szellemiségét követve egy szabad, nem vezetett zarándoklat, vagyis út közben nincs semmi kötelező, mindenki saját ereje, eltökéltsége, belső vezetettsége szerint haladhat a külső és a belső Úton. Nem féltem egyedül indulni, tudtam, ha szükségem lesz rá, a gondviselés mellém rendel valakit.
Már az indulás előtti délután felutaztam Budapestre. Fiaméknál aludtam, koraira terveztem az indulást. Részt vettem a Jézus Szíve templomban történő misén, ahol az útnak induló zarándokok. áldást kaptak a miséző paptól. Nagyon megható volt. Ekkor még érdeklődve figyeltem a jelen lévőket, senkit nem ismertem.
A mise után a templom előtt egy rövid megbeszélésre gyűltünk össze, ahol egy kedves hölgy megkérdezte, én is egyedül vagyok-e, mert ő igen. És ha én is úgy gondolom, indulhatnánk holnap reggel együtt a Lánchídtól. Ibolya végig a társam volt, összetartottunk, de mégis szabadon hagytuk egymást. Hálás vagyok, hogy megismerhettem. Neki ez volt az első zarándoklata(de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó).
A következőkben ennek a zarándokútnak a naplóját lehet olvasni. Ez nem egy útleírás, hanem az én zarándoklatom leírása. Sok képet töltöttem fel, de az út hangulata, csak nyomokban jeleníthető meg. Mindenkinek, aki blogomat olvassa, köszönettel tartozom.
Figyelmetekbe ajánlom az előző naplóimat:
www.armaiera.blog.hu ( Erika és Judit a Caminon)
www.erika2013.blog.hu (Kerékpárral Passautól Bécsig)
Indulás előtt, még otthon
Idézet egy "Lelki ráhangoló" levélből
Az 1. nap még azzal telik, hogy próbáljuk kitapogatni, mi is ez a valami, amibe mi belevágtunk. Idegen még minden és nagyjából mindenki. Kicsit talán riasztó is, nem tudjuk, mi vár ránk, bírni fogjuk-e a zarándoklatot, kiálljuk-e a próbákat, lesznek-e igazi társaink. Fejünkben, mozdulatainkban, rutinjainkban még ott zakatolnak a hétköznapok. Próbálunk kilépni mindebből, nemcsak testileg, de lelkileg is. Próbálunk megérkezni az Útra. Próbálunk megérkezni a zarándoklás világához, és régi/új zarándoktársainkhoz. Ez így természetes. Az első nap még a rengeteg izgalmas, új impulzus napja, sok köszönés, ismerkedés, óvatos beszélgetés. Mégis. Ebben a nagy kavarodásban próbáljunk meg ne csak az Úthoz és a társakhoz, de önmagunkhoz is megérkezni. Hosszú a nap, ha akad benne egy kicsi idő, amikor egyedül maradhatunk, köszöntsük magunkat is, fogadjuk szeretettel ezt a kissé félős valakit, kérdezzük meg, mi végre indult el, ki ő, hogy érzi magát, mi rejtőzik belső csöndjében!
Megfontolás az egész útra vonatkozóan: Induljatok útnak úgy, mint egy üres edény! Ne legyenek elvárásaitok, ne töltsétek meg előre lelketek serlegét, mert akkor az, amit kapnátok az úton, már nem férne bele. Ürítsétek ki szívetekből az elvárásokat, induljatok nyitottan, éljétek meg a pillanatok nyújtotta élményeket, hadd teljen meg lelketek kelyhe azzal a nedűvel, azokkal a leckékkel és ajándékokkal, amelyekre épp most szükségetek van! Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek!
