"Merj megbocsátani"
"Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű,pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél."
Korai kelést terveztünk, még korábbi lett belőle, mert mindenki nagyon mozgolódott. Már 5 óra előtt felébredtünk. Én gyorsan minden dolgomat beledobáltam a hálózsákomba, kivittem az udvarra és egy padot birtokba véve, szépen összecsomagoltam. Megettem egy almát és hat előtt tíz perccel elindultunk.
Indulás előtt kora reggel Tatán
Ibolyával ballagtunk a városból kifelé. Tata nagyon szép, ide vissza kell jönni egy kirándulásra. Az Öreg tó partján indultunk, majd lassan elhagytuk a várost és egy földúton haladtunk. Tudtuk, 14 km-en nem lesz semmi civilizáció, csak gabonatáblák, szőlőskertek, napraforgó és kukoricatáblák. Eléggé belemélyedtünk a hosszú, monoton gyaloglásba és sikeresen el is tévedtünk. Gyanúsan elfogytak az útmenti jelek és mögülünk a zarándoktársaink is. Kb. 500 métert kellett visszagyalogolnunk, amikor ráleltünk a jelzett útra. Nagyobb útjelző kő nem is lehetett volna, amit nem vettünk észre, így kimaradt egy balra letérés. Hát így jár, aki nem figyel a jelekre, eltévelyeg, aztán küszködhet, hogy visszataláljon a helyes útra. Mérges voltam magamra! Egyébként is valahogy nagyon fáradt voltam, ezt a 14 ill. 15 km-t nagyon nehezen bírtam. Nagyon szomorú dolgokról beszélgettünk Ibolyával, nem csak a testem, a lelkem is terhelődött. Fél tízre értünk Mocsára. Olyan kimerült voltam, hogy csak lerogytam egy padra és sírtam-sírtam. Egy hölgy jött oda hozzám, átölelte a vállamat, lesegítette a zsákomat és adott egy pohár vizet. Lassan megnyugodtam. A plébánia udvarán vártak bennünket mindenféle finomsággal a helyiek. Szendvics, zsíros kenyér, édes és sós sütik, tea és VÍZ. Ettem bőségesen és megittam legalább 2 liter mindenfélét. Különösen jól esett a meleg tea, nem is gondoltam volna. Kb. egy órát pihentünk itt, majd indultunk tovább, Még 10 km volt a célig, tehát az út nagyobb része már mögöttünk volt.
Pihenő Mocsán
Igen meleg volt, perzselt a nap, szakadt rólam a víz és az út sem volt könnyű. A korábbi esők miatt hatalmas vizek gyűltek fel az úton, amiket nem volt egyszerű kerülgetni. A kukoricás szélébe kellett felmenni, ott egyensúlyozni, hogy szárazon átjussunk rajtuk.
Kétszer tartottunk még pihenőt, amikor árnyékot adó fára leltünk. A második alkalommal egy szélerőmű tövében pihentünk le. Sorra értek utol bennünket társaink, mindenki nagyon szenvedett a melegtől, de jókat kacagtunk a saját nyomorúságunkon.
A hőségtől szenvedő, de jókedvű zarándokok
Fél kettőre értünk be Nagyigmándra. Az iskola és a tornaterem a szállásunk. Mindenütt ágyak vannak, nem csak a tornateremben, hanem a tantermekben, folyosókon, sőt vannak, akik az udvaron alszanak.
A nagyigmándi szállás bejáratánál egy kedves zarándoktársammal, Petrával
Zuhanyoztam, mostam, majd aludtam egy jót. Ibolya ébresztett, menjünk az esti misére. Előtte belelógattuk lábunkat a falu közepén levő Zarándokok szökőkútjába, ami ennek az útnak egy rituáléja, majd a misére is elmentünk. A velünk együtt zarándokoló lébényi plébános misézett, és a végén a csoportunk legfiatalabb tagja, a 22 éves Dávid, aki teológus hallgató, szintén beszélt hozzánk és egy saját versét is felolvasta. Nagyon megható volt, megint csak elsírtam magam, de sokan pityeregtek, lehetett hallani. Látni, csak a mellettem ülő Ibolyát láttam, aki szintén törölgette a könnyeit.
Lábmosás a Zarándokok szökőkútjában
A mise után közös vacsora volt, a helyiek főztek nekünk. Gulyás és gombapaprikás volt, nagyon finom.
Az esti összejövetelen nem voltam ott, gyerekeimmel telefonáltam, jó volt beszélni velük, hallani a hangjukat. Majd még a naplót írtam.
Megvan a fele zarándoklat. A fáradságon kívül más bajom nincs, de sokan nagyon szenvednek. Többen kénytelenek voltak feladni az utat. Ketten a vízhólyagok miatt, egy valaki megbetegedett, lázasan utazott haza, és egy fiatal lány, aki anyukájával volt itt, szintén a lábai nem bírták. Hiába fáslizták, fel kellett adniuk. Sokan cserélték a túrabakancsot szandálra, azt kényelmesebbnek találják. Esténkén, mint egy varroda, úgy néz ki a hálóterem, olyan sokan cérnázzák a vízhólyagjaikat.
Reggel a "Merj megbocsátani" üzenettel indultunk útnak. Délután a szálláson is ehhez kapcsolódó gondolatok, bölcsességek fogadtak bennünket.
